A mai világban, elképesztő mennyiségű jármű szaladgál az utcákon, és ez a megnövekedett szám eredményezi, hogy néha a fejére áll a közlekedés. Nem lehet haladni sehova, és a megannyi dugó és közlekedés szempontjából káoszos helyzet alakul ki. Mi lehet a megoldás, teszik fel sokan a kérdést? Nem biztos, hogy pontos választ tudok adni, hiszen nem vagyok közlekedésmérnök, és nem sok közöm van az okos városok elmélethez, de egy barátom történetét elmesélem, aki bizony jobban járt volna, ha figyelt volna.
A történet onnan indul, hogy ismerősömnek egy 15 éves francia gyártmányú autója van, ami szinte népautónak mondható. Nem mehetünk el a tény mellett, hogy amikor megvette újonnan, akkor rengeteget adtak el ebből a típusból, és szinte mindenki vette, akit csak rá lehetett beszélni, pedig már akkor is rossz ötlet volt, de szegény barátom nem tudta, hogy emiatt fog bekerülni a hírekbe.
Sajnos a gépjármű típusából adódóan rengeteg fejtörést okozott, hiszen nem volt egy jó autó. Az elektronikája folyton tönkrement, és egy vagyont emésztett fel a szervízeltetése. Ennek következménye, hogy egy idő után az ismerősöm is inkább úgy döntött, hogy nem fogja az autót szerelőhöz vinni, hiszen nem akar és tud több pénzt beleölni ebbe a konstrukcióba. Így hát az éves szervízelésről is lemondott, ami majdnem végzetes lett számára. Azon a szép napos nyári délutánon semmi nem jelezte, hogy baj lesz később. Ismerősöm kicsit izzadó homlokkal, enyhén izzadságszagúan ült a legnagyobb dugóban, hiszen a klíma már két éve nem működött az autóban. Egyszer csak azt kezdte el észrevenni, hogy egyre nehezebben kormányozható a kocsi. Na, oda szervó gondolta. Szerencsére az még nem túl nagy baj, hazamegy és felrobbantja a tragacsot úgy, ahogy van – gondolta. A probléma ott következett be, hogy a vérnyomása felment, egyrészt a melegtől, másrészt meg az újabb problémától, így kievickélve a dugóból hirtelen megpörgette a fordulatszámot és ötvenes táblánál nyolcvannal próbálta meg bevenni a kanyart, ami félig sikerült is neki, ellenben egy kis hupli megmutatta, hogy miért is kellett volna tavasszal szervizbe vinni az autót. Az történt ugyan is, hogy mivel nem volt megfelelően feltöltve a hidraulika olaj a kocsi gyakorlatilag irányíthatatlan lett, és berepült a közeli fodrász és műköröm stúdió kirakatán. Ismerősöm egy pillanatig nem tudta, hogy a mennyországba került-e a sok csinos nő láttán, vagy a pokolba, a sok visítozás miatt. Mindenesetre elintézte magának a 15 perc hírnevet, hiszen két újság is lehozta a történetét. Egy csapásra híres lett, amelynek kevésbé örült, hiszen nem csak a kocsija lett totál kár, de ki kellett fizetnie a kirakat teljes díját, mindezt azért, mert nem volt eléggé előrelátó, és nem nézette meg a kocsiját rendesen szakemberrel.
Kettős tanulság vonható le az esetéből. Az egyik, hogy francia autók vásárlása esetén mindig vigyázzunk, hogy milyen gépjárműt veszünk, hiszen közel sem biztos, hogy olyan járgányt kapunk, amely egy életen keresztül társunk lehet a közutakon történő fuvarozgatás során. A másik pedig, hogy minden évben figyeljünk oda a megfelelő szervizelésre, és arra hogy kocsink mindig a legjobb teljesítményt tudja kihozni magából, hiszen néha sokkal olcsóbb évente egy közepes mértékű összeget kiadnunk gépjárművünkre, mint utána egy esetleges balesetet okozva megfizetni az összes járulékos kárt. Bár az is igaz, hogy ilyen balesetet okozva egyrészt felfigyel ránk a média, és ha akarjuk, ha nem benne leszünk a hírekbe, és ha már fodrászába hajtunk bele, akkor a nagy ijedségért cserébe – no meg egy új kirakatért- ingyen levághatják a hajunkat, mint ahogy történt ez a barátom esetében is.
Pro tipp: A kocsinkat úgy is tudjuk védeni a – főleg a téli időszakban – ha rendszeresen elvisszük a kocsinkat autómosóba, és lecsapatjuk az alvázat. Fontos eltávolítani a lerakódott téli latyakot és sót, ami hosszú távon korrózióval fogja roncsolni az alvázat. A fényszórónk burkolata is elhomályosodhat, így érdemes lehet bejelentkezni egy kézi prémium autómosóba, ahol különleges kezelésbe veszik majd a kocsinkat.