A szomszédokkal néha amúgy is nehéz, hát még, ha albérlőkről van szó. Az a megfigyelésem, hogy, ha valami nem a sajátunk, akkor kevésbé vigyázunk rá, és másokkal sem viselkedünk úgy, ahogy az esetleg elvárható lenne. Az utóbbi években én is kaptam albérlőket a szomszédba. A többség nem marad sokáig, ezért nem tud úgy berendezkedni, mégis voltak nézeteltérések bőven. Az utolsó csapat volt a legdurvább, olyannyira, hogy komoly rendőrségi ügy lett belőle.
Kezdem az elején. Új lakók jöttek a szomszéd lakásba néhány hónappal ezelőtt. Fiatalok voltak, és egy kis összetartó közösségnek tűntek. Mivel több ember, több hanggal jár, már nem is lepett meg különösen, ehhez a városban viszonylag hozzászokik az ember. Leginkább azért, mert kénytelen. Egy ideig el lehet tűrni, de aztán átlépnek egy bizonyos határt, és elkezdődik a konfrontálódás. Eleinte azt gondoltam, hogy csak ez lesz a gond, de aztán nagyon furcsa arcok kezdtek el a házba járni, és már nem csak a lakásban, hanem a közös területeken is hangoskodtak. Éreztük a többi a szomszéddal, hogy valami súlyosabb zajlik ott, mint az látszik. Fel is béreltünk egy magánnyomozót, akinek a honlapján találtunk arra vonatkozó szolgáltatást, ami felderíti mások életét. Ez így elsőre lehet, hogy rosszul hangzik, de egy részletes környezettanulmány felfedhet olyan ügyeket, melyek ránk nézve esetleg veszélyt jelenthetnek. Több kisgyerekes is lakik a házban, ezért mindenkinek érdeke volt, hogy kiderüljön mi zajlik abban a lakásban. Mi is részt vettünk a nyomozásban, ami abban merült ki, hogy figyeltünk, és információkat gyűjtöttünk. A magánnyomozó közben folytatta a megfigyelést, és gyűjtötte a bizonyítékokat, a tanukat, és mindent, ami ahhoz kell, hogy lebuktassuk őket. Hamar világossá vált, hogy drogdílerekkel van dolgunk, amitől azért megrettentünk egy kicsit, mert nem tudtuk, hogy mire lehetnek a képesek, ha felfedjük a tevékenységüket, és rájuk hívjuk a rendőrséget. Ezért abban maradtunk, hogy minél több bizonyítékot gyűjtünk össze, hogy a vád szikla szilárd lábakon álljon, és hogy nekünk később ebből ne essen bántódásunk.
Valamilyen szinten azért mindenki félti a bőrét, a családjáról már nem is beszélve, mégis úgy éreztük, hogy ezt még lehetőleg a csírájában kell elfojtani. Miután összegyűlt a kellően elegendő bizonyíték, már viszonylag könnyű dolgunk volt, mert a hatóságokkal kellett egyeztetnünk a rajtaütés részleteit. Senki nem tudta, hogy tartanak-e otthon fegyvert, és ha igen, akkor használnák-e. Ez persze csak a legrosszabb eshetőség volt, de hát manapság már mindenre fel kell készülni.
Szerencsére pozitívan zárult az eset, olyan értelemben, hogy sikeres volt a magánnyomozó és hatóságok munkája, ugyanis elkapták a bandát, és felszámolták a lakásban létrehozott labort. Nagy mennyiségű kábítószert találtak, ami jó néhány évre elegendő bérletet jelent egy cellába. Az ügy után a lakás tulajdonosa inkább eladta az ingatlant, mert úgy érezte, hogy neki még egy ilyen stresszes időszakra nincs szüksége, főleg azért, mert valamilyen szinten őt is belekeverték az események láncolatába. Egy ideje már egy kedves család lakik a szomszédban, és már az se zavar, ha sír a gyerek, mert olyankor eszembe jut, hogy valami nagyon szörnyű is lehetett volna előttük. Mivel minden rosszban van valami jó, most elmondhatom, hogy ez az ügy összehozta a ház lakóit, és sokkal összetartóbb kis közösség lett.