Budapesten megannyi üzlethelyiség van, amely a bűnözés célpontja lehet, és mivel a fővárosban laknak a legtöbben Magyarországon ezért, nem csoda, hogy bűnesetek száma kiugróan magas itt. A társadalmi különbségek, és a gazdasági bűnözés az elmúlt években nem várt számokat mutattak, amelyek meglátszódnak kriminál statisztikákon is. Sajnos az egyre növekvő trendre hatással vannak olyan politikai és ideológiai döntések is, amelyek eddig nem mérhető módon voltak jelen a bűnözés világában.
Nagyon sok olyan esetről olvasni, amikor a vállalkozó tulajdonosok nem megfelelő módon készítik fel üzleteiket a bűnözés megelőzéséhez. Több eszközt be lehetne vetni a rossz emberek féken tartásához, ám ezek néhány esetben komolyabb zsebbenyúlást, keményebb költségvonzatot jelentenek. Néhány éve a trafik törvény elfogadásakor látszódott, hogy a kisvállalkozói réteg mennyire nincsen felkészülve a megélhetésé bűnözők gondolkodására, és a helyzetfelismerésükre. Még mondjuk egy motorosbolt kirakat megfelelően engedi a belátást a járókelőknek, addig egy teljesen lesötétített és letakart trafik messze van ettől az úttól. De először nézzük a motorosbolt példáját. A kamerák lassan alapfelszerelésnek tekinthető a boltokban, azonban fontos megjegyezni, hogy néhány tulajdonos elképzelése szerint elég pusztán a kamerák látványa ahhoz, hogy elriasszák a betörőket. Csakhogy az a tapasztalat, hogy manapság egy jól felkészült bűnöző pontosan ismeri a piacon kapható összes kamerát és az alapján eltudja dönteni, hogy melyik készülék valódi, melyik hamis, valamint, hogy melyik lehet éppen bekötve. Egy motorosboltban nem feltétlenül tartanak állandóan nagymennyiségű készpénzt, hiszen a vásárlókör nem napi szintű fogyasztási cikket vásárol, ezért elképzelhető, hogy a bevétel csak heti egyszer van elszállítva az üzletből. azonban a termékek specifikussága jelzi, hogy magasabb összegért lehet hozzájutni az áruhoz, így a heti egyszeri szállításkor már összegyűlhet olyan mennyiségű összeg, amiért érdemes a börtönt kockáztatni. Ezt jól tudják a tolvajok is, így a biztonsági őrzés, a rendőrséghez bekötött riasztó és a páncélszekrény indokolt lehet ilyen üzletben. Felmerül tehát a kérdés, hogy miként lehet egyszerűbb módon pénzhez jutni. Pár éve itt jöhetett szóba a nem jól felszerelt dohányboltok esete.
A vállalkozók a sokszor késő éjjelig nyitva tartó dohányboltokba előszeretettel alkalmaztak női munkaerőt, de ez nem minden esetben bizonyult jó megfontolásnak. Habár a hölgyek tudnak és tudtak amazonként viselkedni, sok tolvaj nem gondolkozott előre, hanem csak a könnyű bevétel lehetősége lebegett a szemük előtt. Sok üzlet nem volt összeköttetésben a rendőrséggel és megannyi kamera nem működött. Így egy rablás esetén nehéz volt rögtön azonnal azonosítani az elkövető kilétét. Nem beszélve arról, hogy törvényileg elő van írva, hogy ezekbe az üzletekbe ne lehessen belátni, tehát az ablakoknak és az ajtónak is folyamatosan átláthatatlannak kell lennie, amely külön vonzó lett a bűnözőknek, hiszen kívülről senki nem látta, hogy mi folyik odabent. Mára már kicsit javult a helyzet, hiszen a munkáltatók rájöttek, hogy alkalmazottaik mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak. Általános az a vélekedés, hogy ha valahová bemegy egy fegyveresnek tárgynak látszó tárggyal valaki, és követeli a bevételt, akkor inkább adja oda az alkalmazott a kért pénzt, hiszen a biztosító fizet, minthogy az értékes munkaerőnek bántódása legyen.
Nagymértékben csökkentette a bűnözési hajlamot az üzletek irányában az a mostanában egyre inkább bevett szokás, hogy a napi bevételt akár kétszer háromszor is elszállítják, így a megszerezhető összeg szinte a minimálisra redukálódott. Sokszor hallani a hírekben, hogy raboltak az üzletből 10.000 forintot meg egy karton cigarettát. Ez a tétel már szinte annyira minimális, hogy ha egy sima tolvajlás lenne, akkor csak a szabálysértési eljárást vonna maga után, viszont a rablást fegyverrel, vagy legalább is annak látszó tárggyal követik el, már is fegyveres rablásnak minősül, amely sokkal nagyobb büntetési tételt von maga után.
Sajnos a büntetés végrehajtásba bekerült embereknek nem túl sok kiútjuk van abból az életből, amit élnek, így elég magas a visszaesések száma a megélhetési bűnözők körében, még akkor is ha tudják, hogy szinte semmi esélyük nincs a menekülésre.